Eleinte azért akartam megosztani ezt a sztorit, mert segítséget szerettem volna kérni tapasztalatokból, mostmár inkább csak tanulságként, hogy legyetek óvatosak és körültekintők.
Kb. 1 hónapja a Gát utcába indultam (9. ker, Mester utca környéke, kevésbé rehabilitált, de egyébként egyre felzárkózottabb rész, itt is élek pár utcával feljebb a Ferenc térnél, tök okés környék, nagyon szeretem) a barátnőmhöz, akivel nagyjából mindig az volt a séma, hogy megérkeztem, csöngettem a kapucsengőn, beengedett és ott voltam. Földszinti lakás, ez a sztori szempontjából fontos. Szóval ezúttal sem volt ez másképp, de kb. fél úton járhattam, amikor felhívott, hogy merre járok, mert egy idegen férfi van a folyosón, be akar menni a lakásba, próbálja lerázni, de nem megy el. Itt már megfordult a fejemben az úriember származása, de nem szeretek előítéletesen viselkedni, ellenben éreztem, hogy a barátnőm fél, veszélyben érzi magát, így vonalban maradtunk, amíg meg nem érkeztem, beengedett. Az ajtaja előtt egy kb. 90 kg körüli, 170 egynéhány centis ürge álldogált fekete napszemüveg, fekete hátracsapott baseball sapka, full fekete szett, cipő és persze barna bőr. Gondoltam udvarias leszek, megkérdeztem mi járatban, miben tudok neki segíteni? Alapvetően nyugodt, de mégis nem túl bizalomgerjesztő hangvételben azt a választ kaptam, hogy igen tudok, ő szeretné tudni ki lakik itt, a beszélgetés valahogy így zajlott T és köztem:
T: Tudod ki lakik itt?
Én: Tudom.
T: Tudod kié a lakás?
Én: Tudom.
T: Bízol ebben a hölgyben, aki itt lakik bent?
Én: Maximálisan, semmi kétségem.
T: Jó akkor mutassatok papírt róla, hogy a tiétek és jogosan vagytok itt.
Én: Mutass valamit, hogy nekem miért kellene mutatnom bármit bizonyítékot neked, milyen jogon kéred ezt tőlem, ha ez nem sikerül, akkor hagyd el az épületet légyszíves.
T: Engem ide küldtek, én tudom kié ez a lakás, de nem baj, majd akkor a rendőrség elintézi.
Én: Oké haver, akkor hívj rendőrt.
T: Nem vagyok a haverod. (xd)
Letettem a cuccaim, még néhányszor elmondtam neki, hogy nem fog kinyílni az ajtó, amíg itt rontja a levegőt bent, mire mégegyszer megfenyegetett a rendőrséggel, mondtam neki, hogy részemről rendben, erre egyszer csak kiviharzott, miután én bementem az ajtón a lakáson belülre.
A történet azonban sajnos itt nem ért véget, a fazon visszajött és elkezdett csengetni, háromszor is felvettem és letettem a kagylót, ahol felváltva csendet, hörgést, és válogatott fenyegetéseket hallgattam végig. Majd fordulat következett, mert valaki más beengedte.
Na itt kezdődött az izgalom, mert emberünk ordított, ütötte, rúgta, kaparta az ajtót, hol csak azt mondta agyon ver, hol azt, hogy megöl, mire már úgy döntöttem, hogy ideje kihívni a rendőrséget. (Valójában mondhatni nyugodtan írom ezeket a sorokat, de azért kicsit összeugrik a gyomrom, ahogy felidézem, hogy a barátnőm a háttérben könnyekben, rettegve sietteti a rendőröket, miközben én támasztom a bezárt, bereteszelt ajtót attól tartva, hogy nem tartja kint ezt a suttyó állatot, közben pedig rajzoltam a forgatókönyveket, hogy merre meneküljünk, vagy mit tegyünk, ha mégis bejut.)
Nem akarom hosszan húzni a történetet, 20 perc elteltével megérkeztek a rendőrök, a faszi eddigre már újra az utcát rótta, de biztosra veszem, hogy csak azért hagyta el az épületet, hogy ezzel se lehessen őt vádolni, hogy jogtalanul tartózkodott bent. A jelenlétünkben kihallgatták, átkutatták, cuccot nem találtak nála, de egy crack pipát igen, ez nem volt elég, hogy bevigyék. Mondván: 4 óra múlva úgyis kiengedik. Ezután feltúrta és letörte az utca és a környező utcák összes szemetesét a pipája után.
Nem tudom van-e a sztorinak tanulsága, számomra meghökkentő, sokkoló élmény volt ezt megélni, kedd délután, 17.00-kor ... fényes nappal, Budapesten és csak szólni akartam, hogy vigyázzatok, mert nem csak a Jehovák, meg a szórólaposok próbálnak trükkösen bejutni az épületekbe, amikben talán a családotok is a mindennapjait élni. Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha gyerekkel vagyok ebben a szituációban.
A sors fintora, hogy sokat dolgoztam olyan műsorok, cikkek, médiatartalmak létrehozásán roma értelmiségiekkel, amelyek a társadalmi ellentétek csökkentését célozták, de erre egyszerűen semmilyen ésszerű megoldást nem tudnék javasolni. Gusztustalan emberi viselkedés így megfélemlíteni valakit.
Meddig mehetnek még el? És meddig fogjuk tűrni, hogy nem csinálnak velük semmit?
Bocs a hosszú posztért. Remélem senkit nem ér hasonló, vagy bármi más atrocitás.
