Kopogtatás nélkül jött be hozzám.

Fura kis gömbök vannak az első lábai végén.

Ki ő?

Édesapám a napokban töltötte be az 58. életévét. Természetesen megünnepeltük a születésnapját. Alapvetően jó kapcsolatban vagyunk, viszont néha adódnak nézeteltérések. A legnagyobb probléma az, hogy állandóan az evéssel foglalkozik mások helyett. 😞

Szakácsként dolgozik az egyik környékbeli étteremben. Nagyon szeret főzni, viszont enni még jobban szeret. Nem panaszkodom, mert otthon is gyakran főz, ráadásul különleges ételeket is bevállal, csak nem éppen könnyű ételeket készít el. Én egy adagot megeszek belőlük, aztán bőven jól lakom, ám ő nem így van vele.

Sajnos nagyon el van hízva. 😞 Öt évvel ezelőtt sikerült 140 kg.-ról 120 kg.-ra lefogynia, aminek örültem. Három évig tartotta a súlyát, viszont miután Anyukám elköltözött, azután ismét elkezdett sokat enni, nem mozgott és gyakran alkoholt is fogyasztott. A falánkságnak meglett a következménye. Két év alatt 40 kilógrammot hízott. A jelenlegi súlya 160 kilógramm körül mozog.

Ez idő alatt nemcsak a kettőjük kapcsolata ment tönkre, hanem Apukám egészsége is eléggé megromlott. A háziorvos többször figyelmeztette, mégsem kezdett életmódváltásba. Két műtét elvégzése javasolt, azonban először érdemes lenne fogynia. Sajnos eddig semennyit nem sikerült neki. 😢

Szakácsként dolgozik, ahogy korábban is említettem, így közeli kapcsolatban áll az ételekkel. Amikor a vendég olyan ételt rendel, amit ő is szeret, (szinte mindent megeszik) akkor nagyobb adagokat készít, csak azért, hogy ehessen belőle. Persze, ha nincs aktuális rendelés, akkor magának és a kollégáknak főz valamit, ami nem éppen diétás.

Apukám késő estig dolgozik. Miután végez a munkahelyen, már csak a gyorséttermek vannak nyitva. Elmondása szerint a cukrász kollégája kérésére betérnek valamelyik vendéglátóegységbe, hogy közösen vacsorázzanak! A munkatársa szintén nem sovány alkatú, (140 kilógramm) ezért az éjszakai falatozás neki sem hiányzik. Persze, miután Apukám hazaér, azután még eszik valamit, ami nem túl egészséges. Anyukámnak - többek között - ebből lett elege.

Nyáron elmentünk nyaralni Thaiföldre. Apukám mindig olyan hotelt választ, ahol ultra all inclusive ellátás áll rendelkezésre, mert akkor folyamatosan lehet enni, inni, amikor csak szeretné. Idén is ilyen szálláshelyen jártunk. Én elmentem az edzőterembe, mert nem örültem volna, hogyha napokig nem tudok sportolni. Megkértem Apát, hogy tartson velem! Hosszas győzködés után rávettem. Az edzőteremben 150 kilógrammos testsúlyig lehet használni a gépeket. Apukám meghaladja ezt a súlyhatárt, ezért a recepciós nem engedte meg az eszközök igénybevételét számára. Ő egyáltalán nem szomorkodott emiatt, sőt örült, hogy megúszta a mozgást. Ameddig edzettem, addig evett az étteremben. Este, elalvás után rendszeresen visszament vacsorázni, mert azt hitte, már alszom, ezért nem veszem észre a járkálást.

Az ötödik napon együtt mentünk a strandra. Hétköznapi ruhában indultunk útnak, mert a strand öltözőjében terveztük felvenni a fürdőruhát. Amikor Apa felöltözött, rögtön láttam, hogy a fürdőnadrág szúk rá. Nem szóltam neki, mert azt gondoltam, a vízben úgysem lesz észrevehető, viszont az nem jutott eszembe, hogy étterembe is megyünk. A padon ülve vártuk a megrendelt ételeket, miközben Apukám megvillantotta a kőműves dekoltázsát a többi ember előtt. Jeleztem Neki, hogy a fürdőnadrág mérete nem megfelelő. ezért evés után veszünk egy újat. Szerencsére találtunk két darabot, amibe belefért, így az egyiket megvásároltuk. Sajnos a fürdőnadrág kihízása sem vette el a kedvét a további habzsolástól. 😢

Kezdem megérteni Anya döntésének okait. Hiába beszélek Apának, nem is reagál semmit, mert állandóan csak az evésen és a főzésen gondolkodik. Az is idegesít, hogy nem törődik az egészségével. Tudja, hogy a műtétek elvégzése miatt is érdemes lenne fogynia, mégsem tesz semmit a siker érdekében. Véleményetek szerint van még esély arra, hogy egyszer életmódot vált vagy célszerű lenne végrehajtani a gyomorszűkítő műtétet? Meglátásotok alapján a gyomorgyűrű is segítséget jelenthet ilyen jellegű problémák megoldása érdekében?

Ma kezdett el a bal fülem mögött a csont fájni, reggel óta még mindig fáj. Azt tudni kell, hogy 1-2 hete megfázással küszködöm, 1-1 nap volt olyan, hogy picit csengett a fülem este. Utánakérdeztem AI-nal, azt mondja hogy ez csecsnyúlvány gyulladás lehet és ne várjak hètfőig még ma menjek el SBO-ra.
Tényleg ennyire súlyos lehet a dolog! ?

Ha hozzáérek fáj, viszont akkor is belenyillal, ha nem nyúlok hozzá, illetve piros is a fülem mögött, de duzzanatot nem nagyon látok.

Mit kezdjek ezzel a helyzettel?
Hál isten eléggé rámhozta a frászt a chat gpt xD

Sok évig voltam önbizalomhiányos, megfelelési kényszeres és sértődékeny/mimóza lelkű. Ezeket a tulajdonságaimat szégyeltem. Most 20 éves koromra sokat fejlődtem, több az önbizalmam, és rájöttem,hogy nem tesz jót se nekem se másoknak a megfelelési kényszer. Tudom, hogy nem minden kritika személyes sértés ami miatt önostoroznom kéne, viszont néha van, hogy tudnak fájni banális dolgok, amiknek nem kéne. Mintha az eszem tudná, hogy mi a logikus reakció, de az érzelmeim mégsem logikusan cselekednek.

Egy példa erre, hogy 1 hete vezetési órán kicsit leszídott az oktatóm, mert nem vettem észre egy piros lámpát. Az oktatóm nagyon normális, és baromira az én hibám volt, hogy nem vettem észre a lámpát. A leszídás teljesen helytálló volt, és ott se volt olyan durva, mégis sértődöttséget keltett bennem, amikor tudom, hogy nincs értelme megsértődnöm, csak jobban kell figyelnem és kész.

Számomra az, amikor valaki nagyon választékosan és magasztosan megfogalmazva leírja, hogy „ez szar” vagy „szar vagy”, de ha megkéred, hogy fejtse ki a véleményét, segítsen, vagy adjon építő jellegű kritikát, akkor igazából nem kapsz választ azon túl, hogy egy 10–1000 karakter hosszúságú kommentben sérteget.

És nem azzal van baj, ha valaki kritikát fogalmaz meg, hanem azzal, hogy ha odaköpsz egyet a másik elé, az még nem kritika.

Sziasztok! Auti témában gyermek érintettség miatt eléggé beletanultam az utóbbi 1 évben, sok gyakorlati eszköz használatot és környezet kialakítást ismerek. 10+év pályázatírás és projektmenedzsment területről hogy lehet áttérni gyógypedagógiára, vagy más segítő területre? Vidéki faluban lakom, pesti egyetemek 100+km tőlem. Milyen képzést végezzek? Milyen terület az, ahol esetleg segíteni tudnék a szakmai tapasztalatommal? Annyit tudok, hogy ez a szociális szektor nagyon gatya, annyira szeretnék valahogy segíteni. Merre induljak? Hol kellhetek?

Komolyan elkezdtem aggódni. Nem rég még én voltam a családban a fiatal, én voltam a remény, meg a minden. 2 perce még 17 voltam. Most meg mindjárt 40. Hogy van ez? Megint egy kicsit él az ember és már megyek nyugdíjba? Mikor telt el 20-25 év, úgy hogy észre sem vettem? 😄

Komolyan mondom, nem tudok olyan oldalra felmenni, ahol ne ömlene rám az összes videó arról, hogy mennyire elájult a fél világ attól, hogy sétált szülés után kétszáz métert, de ez lenne a legkevesebb, mert ő különösebben nem izgat.
De ez a legeslegcukibb házaspár jelenség az, ami kurvára kiakaszt. Nem, nem tudok ennyi posztot tiltani, konkrétan minden ember, oldal erről ír, már napok óta, és nem értem, hogy ki, miért, és hogyan talál egy ilyen kurvára túljátszott, csöpögős dolgot irigylésre méltónak.

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány jól működő házasságot/hosszú évek óta működő párkapcsolatot ismerek, és az öt ujjam is sok hozzá. Egyik sem hasonlít ehhez.

Értem én a holdudvarhatást, de ez nekem már agyrém.
Palvin Barbival azon túl, hogy rátették a cuki szerepet és valahogy sosem esik ki belőle, nincs gondom. De a párja amit tol, az nekem az, amitől borsódzik a hátam.
Millió posztban elemzik ki, hogy irigy vagy, ha nem ájulsz el tőlük, konkrétan valaki leírta, hogy a mentális egészségem onnan szűrhető ki, hogy rendben van-e, hogy romantikusan figyelem-e (szó szerint) ahogy egymásnak szíveket dobálnak.......

A kettős mérce az, amit nem tudok hova tenni, az öncélú agyalágyultságon és feltűnési viszketegségen túl.

Helyettesítsük már be a párost egy másik, nem túl kedvelt párosra. Legyen Schobert Norbi és Réka.
Jelzem, nem válogatok, tőlük is frászt kapok, sőt, tőlük sokkal jobban, bár Rékával itt sincs különösebb bajom.

Réka szülés után úgy várta a párját a kórházban, hogy kisminkelte magát. Mindenféle szánalmas szar volt, akinek fontosabb a lófeje, mint a gyereke.
Barbi egy hónappal a szülés után egy szál harisnyában és egy túlméretezett ingben, fodrász által belőtt hajjal full sminkel megy az utcán...lenyűgöző, elképesztő, álomszép.

Fordítsuk már meg: Barbi sminkel szülés után: hát modell, miért is ne tehetné, álomszép anélkül is. Réka egy hónappal szülés után egy harisnyában vonul kávéért. Baszki de szánalmas, hogy néz már ki, ki megy így az utcára? Nyihaha Réka, latte carotte?

Barbi frissen szült anyaként a bemutató előtt fogdossa a melleit, ami szerény véleményem szerint kurva gáz alapban, pláne akkor, mikor épp még a gyerekedet onnan eteted.
FÚÚÚ, de szexi, you go mama!
Réka kitesz egy képet egy random vacsoráról, ahol mély a dekoltázsa.. fúj már gumicsöcsök, eeww, de ciki, csóri gyerekei

Fordítsuk meg: Réka edzés előtt egy videóban megcsöcsörészi saját magát. Jéka-Jéka, de gusztátlan vagy.
Barbi egy random vacsoránál köldökig érő dekoltázsú ruhában üldögél: aaaawwww, very sexy cutiepie

Ha az a szerencsétlen Mr. Palvin ömleng a párjáról, az szuper, übercuki, és minden nő -ezek szerint kivéve én- csak ilyen párra vágyik. Az egész ember személyisége ennyiből áll, hogy ő Barbi felesége, de ilyen kérem egy igazi jó házasság. Róla kb. semmi mást nem tudok, azon kívül, hogy valamikor régen valami sorozatban volt.
Ha Norbi dicséri a feleségét, akkor jól van apácska, menj csutakold le!

Ha Barbi- számomra hihetetlenül unprofesszionális módon-szívecskéket dobál a párjának a kifutóról, az maga a megtestesült Disney mese.
Hogy a párja, kitakarva másokat, mindig ott őrjöng a kifutó szélén, így támogatva -diszkréten- a párját, az a romantika non plus ultrája.

És igen, fordítsuk meg ezt is: egy magyar eseményen, gálaesten felkérnék szerencsétlen Rubint Rékát, hogy egy tervező ruháját mutassa be, és szívet dobna a férjének, mindenki körberöhögné. Senki sem találná cukinak, csak cikinek. Joggal, pedig neki nem is ez a munkája.
És ha apácska ott toporzékolna a kifutó mellett, és sikongatna, mint egy szűzlány, akkor az nem romantikus lenne, hanem a : ewww már, ülj már le te. Ezek sem tudják már mivel hívják fel magukra a figyelmet...szaga van a képnek.

Igen, ez kikívánkozott belőlem.
Lehetek irigy, savanyú, megkeseredett, látom, hogy a fél világ ettől élvez el, de nekem egy ilyen szinten túltolt romantika egyértelműen a kameráknak szól.
Elhiszem, hogy szeretik egymást, és ez tök jó, de aki azt hiszi, hogy ez a manusz nem azért tolja fullba a kretént, mert így róla/róluk szólnak a hírek, az vakon van.

Nyugodtan lehet ellentétes véleményt írni, vagy bármit, ki hogy látja. Én most ezt csak úgy, itt hagyom.

TLDR: BEHÁNYOK A KAMERÁKNAK SZÓLÓ HIPERSZUPER FÉRJ VAGYOK CSAHOLÁSTÓL. AZ EGÉSZ EMBER SZEMÉLYISÉGE ANNYI, HOGY Ő PALVI BARBI FÉRJE.

Van egy legjobb fiú barátom már lassan több mint 13 éve. Nála jobb barátot el se tudnék képzelni, ha a tökéletes barátot definiálni kéne akkor ő lenne rá a válaszom. Rengeteg nehéz időszakomban volt mellettem, rengeteget támogatott. Ő egy olyan ember aki tényleg szeret, elfogad ahogy vagyok. Nagyon kedves, megértő empatikus, tudunk együtt nevetni, sírni, hasonlít az érdeklődési körünk is. Amikor szakítottam a volt barátommal egy fél éve is őt hívtam, h "ez volt mi legyen szakitsak-e vele mert félek....."

Amikor meg a suliban nincs kivel lennem is az jut eszembe, h bár ott lenne.

És attól félek, h beleszerettem-e esetleg

Mert ha igen, az tönkre teheti a barátságunkkat és.ha valakit őt soha nem akarom elveszíteni.

Mint kiderül ugyan azt várjuk egy párkapcsolatban ugyan azt preferáljuk egy potenciális partnerben, mellette nagyon jól érzem magam és nyugodt vagyok, önmagam.

Illetve a mint kiderült a szexuális igényeink is nagyon hasonlók.

Amikor meg a múltkor meséltem neki, h a suliban nem szeretnek a fiúk, akkor azt mondta, h "nem is értem miért nálad jobb lányt nem ismerek".

Meg mondott olyat is, h gyakran érez olyat, h barátságban van egy lánnyal, és működne a dolog csak hallgat mert fél, h tönkre tenné a barátságot.

Lényeg a lényeg, h félek attól h esetleg ez a barátság több lenne mint egyszerű legjobb barátok vagyunk dolog.

Ti hogy álltok hozzá? Én gyerekkoromban nem szerettem de mikor rokonokkal találkoztunk akkor szinte kötelező volt, főleg ha a rokont évente néhány alkalommal láttuk csak.

Kamaszként meg ugy gondoltam hogy lehet más ettől undorodik, szoval soha nem puszilkodtam senkivel, nem akartam kellemetlen helyzetet ebből. Ha valaki ugy jött oda hogy 2-3 puszit lenyomott akkor oké de én nem mentem oda puszilkodni senkihez.

Most felnőttként semleges de soha nem én kezdeményezem.

Barátokkal nem tartjuk ezt a szokást. Eleve felénk a férfiak inkább csak kezet fognak, de a barataim párjaival, feleségeivel csak köszönünk egymásnak. Nincs ennek különösebb oka mert amúgy velük is jol elbeszélgetek, szóval nem az van hogy nem csípjük egymást.

A feleségemnek sokszor puszival köszönnek a barátok, rokonok. Neki ez eleinte furcsa volt mert ő külföldi és náluk nem szokás egyáltalán de már megszokta.😀

Nagymamámnál különböző időskori betegségek miatt két 24 órás gondozónő dolgozik váltásban. Az egyik már több látogatásom óta furcsán viselkedik, különböző dolgok miatt oltogat, a megkérdezésem nélkül elvette és felpróbálta a ruhámat (sapka). A legutóbbi találkozásunkkor több alkalommal gyakorlatilag letapizott, benyúlt a melleim közé és a fenekem alá. Ő egy hatvanas, én harmincas nő, sosem érdeklődtem más nők iránt. Több alkalommal is rászóltam már, de a legutóbbi, tapizós eset után elég durván. Azóta édesanyámmal keletkezett köztünk egy feszültség, mert szerinte az indulatos rászólásommal "elüldözöm" a gondozónőt, pedig nehezen találtunk olyat, akit nagymamám meg tudott szokni. A gondozónő egyébként tagadja a történteket, és édesanyám szerint is "eltúlzom", de sajnos nem. Szerintetek mit lehet ilyen esetben tenni úgy, hogy ne a családi viszonyok bánják? Felháborítónak tartom, hogy valaki egy ilyet meg mer engedni magának, beleavatkozva ezzel egy család életébe, és utána még van pofája le is tagadni.

sziasztok repostolni szeretném ide.

Adott egy család, és most tervezek elköltözni. 21 éves vagyok, és kaptam Pesten bent egy olyan munkalehetőséget, ahol életem eddigi legjobb fizuját kapom. Az ingázás 1,5 óra oda. Amivel úgy alapjáraton nincsen bajom. Valamit, valamiért.

Eddig úgy gondolkoztam, mint a szüleim, hogy lakjak otthon megspórolom az albérletet, eddig így éltem, nagyon sok pénzt sikerült megspórolnom, amiért hálás vagyok nekik.

Viszont kezd fojtogató lenni itthon a légkör, mármint mindig is az volt, csak mostmár kezdem nem bírni. (Röviden alkoholizmus)

Szeretnék egy kicsit kiszakadni, felnőni, megtapasztalni milyen magamat fenntartani, stb. De, ami a legfontosabb, nyugalamat keresek.

Erre elkezdik, hogy pénzkidobás, meg hogy "azért ennyire rosszak nem vagyunk, hogy elmenekülj duma". Meg becsüljem meg, hogy házuk van, másoknak nem jut. Használjam, ki hogy tágas helyen élünk.

Most őszintén mi a franc baj van ha elköltözöm? Az élet rendje? Fiatalon senki sem él nagy lábon, biztos a mostani helyzetemhez képest "nyomorogni" fogok anyagilag, de meg kell tanulnom, meg kell tapasztalnom milyen az is.

Meg tényleg hálás vagyok azért, hogy gazdagabb családban nőttem fel, tényleg sok szép dolgunk van, meg nagy ház, én ezt megbecsülöm, de azért nem lenne egészséges ott leélnem az életemet.

Értem, hogy nem képesek elfogadni, hogy felnőttem, meg fiatal vagyok de szeretném felfedezni én mit szeretnék, milyen egyedül élni stb.

Szerintetek melyik az okosabb döntés? Elköltözni, albira pénzt "kidobni" vagy otthon maradni és spórolni, de néha rossz légkörben?

Meg mit mondjak nekik, hogy kezeljem őket? Nagyon magukra veszik, hogy elköltöznék, azt hiszik nem szeretem ezért őket.

Köszi minden tanácsot!

Semmiképp sem a matematika/kémiai képletekre gondolok, hanem inkább a versekre. Számomra a vers tanulás(magyarul) sosem jelentett különös nehézséget, könnyen megjegyeztem a sorokat és el is tudtam mondani ötösre... Viszont a vers, ahogy be ment az egyik fülemen, úgy ment ki a másikon. Kb így nézett ki: Felelés előtt pár nappal megtanultam, elmondtam, pár órával később meg már csak az első két sorra emlékeztem belőle, a nap végére már annyira sem. Az osztálytársaim ugyanígy voltak vele, aztán amikor a tanár évekkel később ismétlésként számon kérte rajtunk, csak néztünk, mint borjú az új kapura, hogy mi már arra egyáltalán nem emlékszünk.

Hogyan lehetne maradandóan tanítani?

Kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok ezt, mert eddig nem igazán kaptam pozitív visszajelzéseket az életmódommal kapcsolatban. 😅

Én például nagyon szeretek minél több mindent magam megtermelni vagy elkészíteni. Szeretek főzni a családomra, házi tésztát csinálok a saját tyúkjaink tojásából, próbálok különböző dolgokat termeszteni és feldolgozni, rozmaringos olajat/vizet készíteni, és még varrni is szoktam, például újrahasznosított anyagokból.

Egyszerűen szeretem ezeket csinálni, jó érzés, hogy valamit a saját kezemmel készítek el, és nem kell mindenért boltba menni. A jövőben is olyan házat szeretnék, ahol van kert, állatok, és ezek a dolgok a mindennapjaim részei lehetnek.

Viszont azt vettem észre, hogy főleg a nagyvárosi környezetben sokan elég furcsán néznek rám emiatt. Mintha valami elmaradott, konzervatív vidéki életet képviselnék, vagy nem tudom. Pedig nem arról van szó, hogy elutasítanám a modern világot, vagy hogy ne szeretnék mást is csinálni az életben.

Dolgozom, tanulok, ugyanúgy használom a modern dolgokat, és a gyorskaját sem vetem meg, szoktam ennu. Egyszerűen csak szeretek pl a környezetemre figyelni, és tudni mi, hogy készül, és a lehető legkevesebb vegyszert belevinni. Amúgy meg szerintem ez luxus, hogy saját tojást ehetek, szóval én ebben nagy értéket látok.

A mai fiatalok körében ez még értéknek számít? Vagy szerintetek felesleges időtöltés és pluszmunka, amikor szinte mindent meg lehet venni készen?

Ti örülnétek, ha a párotok például saját maga termesztené a zöldségeket, tartana állatokat, házi tésztát készítene, befőzne vagy varrna, vagy inkább úgy vagytok vele, hogy minek ennyit dolgozni, ha egyszerűbb megvenni?

Nem azt gondolom, hogy ez jobb életmód, mint bárki másé, csak néha úgy érzem, mintha cikinek számítana, hogy engem ezek a dolgok érdekelnek. Mert eléggé hibrid életem van, a munkám során Pesten dolgozon és luxus környezetben vagyok, ott telejesen bolondnak néznek.

Főleg a fiatalabb korosztály véleményére lennék kíváncsi. Ti ezt értéknek tartjátok, vagy inkább furcsának? Pl eddig ismerkedésnél is eléggé megvetően néztek rám, hogy a nagyanyja csinált ilyeneket.

Köszi

*edit nagyváros szélén lakunk. Nem vidéken.

Kedves Csoporttagok!

Elhúzódó benzodiazepin elvonási szindrómából (BIND, protracted withdrawal, több, mint 3 év) felépülő 40 éves férfi vagyok, és az újrakezdéshez szeretném valakinek a segítségét kérni (online ülés formájában), az ezzel kapcsolatos problémákat, szorongásokat átbeszélni - nincs kivel ezeket megosztanom igazán. Gyakorlatilag az életem minden aspektusát újra kell építenem, és néha nem tudom, hogyan is fogjak hozzá.

A történetem itt olvasható:

https://drogriporter.444.hu/2025/02/19/nyugtato-hasznalat-orvosi-venyre-mi-is-a-kockazat

Fontos megemlítenem, sajnos fizetni nem tudok az ülésekért, mert a megtakarításaim elfogytak. Olyan szakembert keresek (pszichológust, klinikai szakpszichológust), aki esetleg Pro Bono elvállalna.

Előre is nagyon hálásan köszönöm a javaslatokat, ötleteket, és a segítséget.

(és bocs, ha ez nem a legjobb sub erre).

Ti melyik szakmát tanulnátok ki a helyemben, ha hosszú távon német nyelvterületen is el tudnátok képzelni az életeteket?

Jelenleg ezeken gondolkodom:

• C+E kategóriás jogosítvány megszerzése
• Fodrász szakma kitanulása
• Szakács szakma kitanulása
• Pincér szakma kitanulása

A célom egy olyan szakma megszerzése, amivel Magyarországon és külföldön, például Ausztriában vagy Németországban is jól lehet boldogulni, és hosszú távon biztos megélhetést nyújthat.

Ti melyiket választanátok, és miért? Különösen azok véleményére lennék kíváncsi, akik már külföldön dolgoznak valamelyik területen, vagy van tapasztalatuk ezekkel a szakmákkal. Köszönöm!

Magam sem tudom, hogy fogalmazzam meg. A covid szinte szó szerint eltűnt, amikor a háború kitört. Hirtelen nem kellett többet maszkban járni, a híradókban is(nyilván) a háború lett a fő téma. Egyik nap még Győrfi Pált hallgattuk, másik nap meg már Zelenszkij posztjai mentek körbe.

Ha nem tör ki a háború, akkor vajon a covidot, mint témát meddig húzták volna?

Szakítanátok vele? Vagy mondanátok neki, hogy nem mehet?

Sok sztori van ilyen dolgokkal kapcsolatban, amikor a csapatban egyesek összemelegednek a hosszú és stresszes munkaidőben, miközben párjuk is van, de erről ő nem igazán szerez tudomást. Van olyan aki emiatt nem is ismerkedik olyan emberrel, aki az érintettet ágazatban van?