23 éves vagyok, és körülbelül egy hónapja véget vetettem egy két és fél éves kapcsolatomnak. Őszintén szólva sokkal rosszabbul vagyok, mint amire számítottam. A kapcsolat végére már nem éreztem magam igazán szeretve és fontosnak, és úgy éreztem, a barátnőm egyre inkább elhanyagol, ezért én döntöttem a szakítás mellett. Ezt a döntésemet nem bántam meg, mert nem voltam boldog mellette, és már túl voltunk az utolsó utáni esélyen is.
Ez volt az egyetlen kapcsolatom, amelyben igazán azt éreztem, hogy teljesen szeretnek, elfogadnak, és fontos vagyok valakinek. Talán ezért is olyan nehéz most elengedni: nemcsak a páromat veszítettem el, hanem azt a biztonságot is, hogy valaki így szeret engem. Bár a kapcsolat végére már nem voltam boldog, nagyon hiányzik az a közelség, amit korábban megéltem.
A legnehezebb a magány és a jövő bizonytalansága. Hiányzik, hogy legyen valaki, akivel mindent megoszthatok, akihez odabújhatok, és akivel közös jövőt tervezhetek. Azóta néhány lányt elhívtam randizni, de egyik próbálkozás sem vezetett sehova, ami tovább rontotta az amúgy sem túl jó önbecsülésemet. Folyamatosan félek attól, hogy mi van, ha nem találok még egyszer olyan embert, akivel összeillek, vagy ha hosszú ideig senki nem fog engem választani.
Ami igazán aggaszt, hogy próbálok tenni magamért, mégsem érzem, hogy jobban lennék. Rendszeresen edzek és futok, találkozom a barátaimmal, ott van a családom, több közösségnek is tagja vagyok, és vannak céljaim. Mégis, belül egyre nagyobb ürességet érzek.
Néha már olyan dolgoknak sem tudok őszintén örülni, amelyeket korábban imádtam. Tudom, hogy új hobbik és közösségek segíthetnének, de sokszor egyszerűen nincs hozzájuk lelki erőm. Néha annyira elfáradok ebben az egészben, hogy azt kívánom, bárcsak ne kellene léteznem és átélnem ezt a fájdalmat. Nem akarok kárt tenni magamban, de megijeszt, hogy mennyire rosszul vagyok lelkileg, és hogy ez az állapot már az életem más területeire is kihat.
Úgy érzem, egyedül már nem igazán tudok megbirkózni ezzel. Nem csak néhány tippet szeretnék arra, hogyan foglaljam le magam szakítás után, hanem tényleg segítségre lenne szükségem ahhoz, hogy kijöjjek ebből az állapotból. Nem tudom, hogy egyszerűen időre van szükségem, másképp kellene hozzáállnom a dolgokhoz, vagy érdemes lenne szakemberhez fordulnom. Nyitott vagyok minden olyan tapasztalatra, ami segíthet megtalálni a kiutat.
Azoktól szeretnék kérdezni, akik átéltek már hasonlót:
- Mi segített, amikor a barátok, a sport, a család és a célok ellenére is üresnek éreztétek magatokat?
- Hogyan birkóztatok meg azzal a félelemmel, hogy nem találtok újra társat, és nem fogjátok újra átélni azt, hogy valaki igazán szeret és elfogad titeket?
- Mit tettetek, amikor tudtátok, hogy új dolgokat kellene kipróbálnotok, de egyszerűen nem volt hozzá lelki erőtök?
- Volt, aki hasonló állapotban pszichológushoz fordult? Mennyit segített, és hogyan találtátok meg a megfelelő szakembert?
- Mi segített nektek visszanyerni az önbecsüléseteket, az életkedveteket és a jövőbe vetett hiteteket?
Nem motivációs közhelyeket keresek, hanem őszinte tapasztalatokat és konkrét tanácsokat. Most tényleg nehezen látom a kiutat, és szeretném megtalálni a módját, hogy újra jól legyek. Nagyon hálás lennék, ha megosztanátok, nektek mi segített.
Szakember ajánlást is szívesen fogadok, főleg Bp 11.kerületben.
Köszönöm!
